2017. július 4., kedd

S. K. Tremayne: A tűz gyermeke

Tökéletes ​férj, tökéletes mostohafiú.
Tökéletes hazugság?

A Fagyos ikrek szerzőjének hátborzongató lélektani thrillere.

Amikor Rachel hozzámegy a sötét hajú, jóképű Davidhez, úgy tűnik, minden rendbe jön az életében. Londoni szingliségéből David gyönyörű cornwalli birtokára költözik, ahol gazdagságot, szerelmet és egy odaadó mostohafiút kap, Jamie-t.
Jamie viselkedése azonban hamar megváltozik, Rachel tökéletes élete pedig megbomlani látszik. A fiú nyugtalanító jövendöléseket mond, és azt állítja, kísérti őt elhunyt anyjának, David előző feleségének szelleme. Jamie ezzel vajon büntetni akarja Rachelt, vagy egyszerűen csak sokkal mélyebbek a lelki sebei, mint azt Rachel gondolta?
Rachel a múlt eseményei között kutatva gyanakodni kezd férjére. Miért vonakodik ennyire, hogy megvitassa vele Jamie viselkedését? És két évvel azelőtt vajon mi okozta exfelesége váratlan halálát? Ahogy elmúlik a nyár, és közeledik a december, Rachel egyre inkább rettegni kezd, hogy Jamie szavaiban igazság rejtőzhet: „Halott leszel karácsonyra.”


Első pillantásra szerelem volt. Békésen böngésztem a moly.hu oldalán, mikor elém ugrott ez a könyv a megnyerő fülszövegével, és azonnal megragadott bennem valamit. Vonzott, nem is kicsit. Ismeritek azt az érzést, mikor egy könyv szinte megszólal mellettetek, annyira szeretne veletek hazamenni? No, valami ilyesmit éreztem. Azért kicsit ijesztő egy thriller esetében, de így alakult. 
Megmutattam egy kollégámnak, aki ugyanúgy, azonnal lecsapott rá, mert a Fagyos ikreket nagyon szerette, azóta is emlegeti és többször is elolvasta. Ezen lelkesedés után nem is volt kérdés, hogy mi lesz a következő olvasmányom.

A borítóterv igazán igényes munka. Nagyon tetszik a színek használata, az egyszerű, sejtelmes, borongós kép a kisfiúval, hiszen ő mozgatja alapvetően a szálakat. 
Ritkán olvasni jó fülszöveget. Sokszor túl sok mindent elárul, vagy éppen túl keveset és a moly nem tudja kellően meghatározni, hogy az adott könyv neki való-e vajon. Jelen esetben is egy kicsit többet árulnak el benne, mint amennyit - véleményem szerint - kellene. Mondjuk az exfeleséges rész már nem kellett volna, mert így túl sok mindenre rávilágít már az elején, de alapjában véve nincs vele gond, sőt: mostanában nem is találkoztam ennyire jól megfogalmazott fülszöveggel, mely ennyire rávett volna, hogy az adott könyvet olvasni szeretném.
A cím is megfogott, nagyon jó hangzása van, noha már több kötet is jelent meg hasonlóval, például a Libri kiadónál a Tűz gyermekei. Ennek ellenére mégis figyelemfelkeltő, s van értelme, mely mostanában szintén meglepő dolog. Sosem szerettem az értelmetlen címeket, melyek lehet hangzatosak, de nincs mögötte semmi tartalom, gyakran még a könyvvel sem áll összhangban. Itt nagyon jól, egyszerűen elkapták: a történet legelején meghatározza az író, hogy a tűz gyermeke egy olyan személy jelent, aki nagy múltra tekint vissza ezen a birtokon és képes előre meghatározni a jövő egy-egy foszlányát. Már most borzongtok ti is, ugye?

Elsősorban a megnyerő külső. Ritkán csábít el ennyire egy könyv, pedig tudjátok: elsődleges szempont nálam a külcsín. Ha az nincs rendben, lehet bármilyen jó egy történet, nem fogom kézbe venni, főleg nem a polcomra helyezni. 
Másodszor nem elhanyagolható tényező az egyediség is. Nagyon ritka az olyan történet, amiben a bányászok, bányatulajdonosok lesz az elsődleges témaindító. Sajnálom, hogy ez nincs megemlítve a fülszövegben, mert azért ez egy elég jelentős dolog, s lehet, hogy sokan emiatt már az első pár oldal után feladják, mondván, hogy félre lettek vezetve.
A kiadó most sem volt rest egyediséget vinni a kötetbe, aminek nagyon örülök. Hatalmas elismeréssel adózom nekik, hogy meg merik venni azon könyvek jogait is, amik valószínűleg nagyon megosztóak lesznek. Nem csak a történet miatt lehetséges ez, hanem a kivitelezés alapján is. A távozás című kötetükre gondolok elsősorban, hisz rendkívül egyedi a sajátos vizuális megvalósításaival. A tűz gyermekében nincsenek elszakadó sorok, lapon kopogó eső, vagy körbe-körbe úszó halacskák, viszont tartalmaz képeket, melyek nem csak úgy lettek beleválogatva random, hanem a tényleges helyszínt jelenítik meg. Pont olyan, mint amiket Rachel talál lent az alagsorban. S ezzel a húzással az egész történet megelevenedik
Viszont a történet legnagyobb erőssége az a jól felépített történet és egy olyan zárás, amire nincsenek szavak. Az utolsó száz oldalnál nem mertem felkelni a kanapéról, annyira beleéltem magam a cselekménybe. Még csak oldalra nézni sem mertem, csak faltam a sorokat, hogy minél előbb elérjem a megoldást és végre kicsit lassabban verjen a szívem. 

Az elején kicsit megszenvedtem vele. A bányák világa elsőként nem volt az én szájízemnek való, de próbáltam nyitottan állni hozzá. A kitartás meghozta a gyümölcsét is: nagyon sok fontos információt kaptam, ami igen érdekesnek bizonyult.
Úgy a közepéig tartottam tőle, hogy másoknak lesz igaza, s ez tényleg nem az én könyvem lesz. Nem nagyon tudtam hova tenni a történet részeit, nem éreztem úgy, hogy haladnánk a végső cél felé. De ha már elkezdtem, mindenféleképp be akartam fejezni; ó, de még mennyire jól tettem, hogy kitartottam! 
Meg kell még említenem a képeket. Bármennyire is tetszett az, hogy ily módon illusztrálva van a könyv, sok helyen zavaró volt, mert sok kép egyszerűen annyira sötét, hogy csak egy fekete paca látszik belőle, s sokszor a szemben levő oldalt is befogta a tinta.

Nem volt ez rossz történet. Miután sikerült a mélypontokon átlendülni, kifejezetten élvezetes volt. Szétcincálta az idegeimet, csak úgy borzongtam a könyv vége felé! Egyszerűen nem tudtam, hogy mit higgyek, illetve, hogy kinek szabad. Bravúros volt! Tényleg nem mertem elmozdulni a kanapéról, míg a végére nem értem. S ilyen egy jó könyv: a nehéz kezdés ellenére is képes volt teljesen lekötni. Már fel is vettem várólistára a fagyos ikreket is, illetve más pszicho-thriller címkéjű könyveket is. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése