2017. augusztus 25., péntek

J. K. Rowling: Legendás ​állatok és megfigyelésük

1926-ot írunk. Amikor az ifjú magizoológus, Göthe Salmander megérkezik New Yorkba, még csak nem is sejti, hogy az eseményeknek milyen különös láncolatát indítja el. Mágikus bőröndjéből ugyanis kiszökik néhány varázslény, akiknek üldözése közben ő és újdonsült barátai sokkal nagyobb veszedelmekkel is szembekerülnek, mint amekkorát egy szerelmes randalór vagy egy aranytól megrészegült orrontó furkász jelent. 
A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola könyvtárának népszerű darabja, a Göthe Salmander által írt Legendás állatok és megfigyelésük adott ihletet J.K. Rowlingnak, a Harry Potter-könyvek szerzőjének e forgatókönyv megírásához. Rowling csodálatos világának rajongói lapról lapra élvezhetik az írónő megkapó humorát, varázsvilág-építő fantáziájának működését és mély, megértő szeretetét úgy a pálcaforgató, mint a varázstalan emberek iránt. 
Lebilincselő olvasmány és igazi kuriózum minden gyűjtő számára.


A Legendás lények és megfigyelésük forgatókönyvet szerintem senkinek nem kell bemutatnom. Mindenki Harry Potter rajongó első pillantásra beleszeret, hiszen csodálatos borítótervvel rendelkezik. Eszméletlen szép. Párom nagyon kevés könyvhöz szokott hozzászólni, de ezt még ő is rendesen megforgatta és dicsérte. Nagyon jó a színkombináció. A kék és arany együtt ad neki egyfajta tiszteletet. 
A fülszöveg meglepő, hiszen már itt kiderül, hogy nem sok köze lesz az előző kiadványhoz, de pont ettől lesz izgalmas, hiszen egy újabb kis szeletet kapunk a hőn szeretett világból.

Szóval itt van ez a csodás könyv, ezzel a szemet kápráztató borítóval. Képtelenség mellette elsétálni anélkül, hogy ne vessünk rá egy pillantást és ne simítsunk végig rajta. Engem is beszippantott már egész régen a J. K. Rowling által alkotott világ, így ezt a kötetet is meg kellett szereznem, függetlenül attól, hogy jó lett-e vagy nem. Mivel felidézi újra azt az érzést, mikor bármelyik Harry Potter részt olvastam vagy néztem... így már annyira rossz nem lehet.
S emellett úgy érzi a moly, hogy egy kis bepillantást nyerhet a Voldemort előtti időkbe is, mikor még más gonosz ellen kellett harcolni, és sokkal másabb volt a varázsvilág felállása, nem az eddig megismert. Mintha beültünk volna egy mágikus történelemórára. S pont ezért van szüksége minden rajongónak erre a kötetre. Mert szeretné magának érezni ezt a kis pluszt. 
Nem régiben olvastam az eredeti legendás állatok és megfigyelésük könyvet is. Tudjátok, azt a kisebb alakút, ami mostmár négyféle verzióban jelent meg. Nekem a barnás borítós van meg. Bevallom... halálra untam magam rajta. Annyira száraz, hogy az hihetetlen. Úgy álltam neki, hogy tisztában voltam vele, hogy egy tankönyvről beszélünk, de azt hittem lesz benne pár ábra, vagy valami, ami megszakítaná a monoton leírásokat. A Ron által beiktatott megjegyzések okoztak csak felüdülést. Így bátran kezdtem neki ennek a kötetnek, hisz ebben már történik is valami! 
Ugyanakkor minimálisan volt bennem egy félsz. Hiszen csak egy forgatókönyvről beszélünk. Ami azért nem adja vissza úgy a könyv jelentőségét, mint egy regény. Szerencsére nem csalódtam. Ha leültem olvasni, pár oldal alatt mindig beszippantott és egyáltalán nem zavart ez a fajta fogalmazás és látványvilág. Lehet, hogy más, mint amihez szokva voltam, de ez szinte felüdülésként ért.
De emellett biztos vagyok benne, hogy azért tudott ez a kötet ennyire megfogni, mert előtte láttam a filmet is, ami folyamatosan pörgött a fejemben, csak közben a szöveget én mondtam, és nem a karaktereket formázó színészek. Vajon a film nélkül is maradandó élmény lett volna? Nem hiszem. Egy forgatókönyv sosem arra van, hogy az olvasó kíváncsiságának eleget tegyen, hanem hogy azt előadva a néző elé vetítse a szerző elképzelését. Itt a színészeken van a hangsúly, nem magán az írón, hiszen rajtuk áll vagy bukik, hogy egy mű sikeres, ismert lesz-e.
Ha egy pillanatra kiszakadunk a szövegezésből, akkor észre vehetjük, hogy nem csak kívül, hanem belül is csodás látványt nyújt. Végig gazdagon van illusztrálva, ami miatt az olvasóban szintén egy kellemes érzés kezd el bizseregni. Hiszen érzi, hogy ezt a könyvet szerették elkészíteni, és sok időt is fektettek bele. Egyszerűen mesés. 
A másik nagy előny maga a szövegben rejlik. Mivel kevés információt ad át, azt is elég tömören megfogalmazva, jól széthúzva, hiszen minden megszólalás, helyzet, név új sorba kerül, így nagyon gyorsan lehet vele haladni. Lehet, hogy 300 oldalas, de elég egy vagy másfél óra, hogy kényelmesen a végére érjünk. Igazi utazós könyv. 

DE... és ez egy nagybetűs de.... attól független, hogy szinte mindenki örült az új résznek, ott marad egy kis érzés az emberben, aminek muszáj hangot adnia.... mert ez bizony egy hatalmas bőrlehúzás volt az író részéről. Harry Potter és a varázsvilág hatalmas siker lett. A mai nap is rengetegen veszik kézbe. Szinte minden család tulajdonában ott van a teljes sorozat. De ennyi. Nem mondanám, hogy lejárt az ideje, hiszen még mindig sikeres, de már közel sem annyira, mint régebben volt, mikor kijöttek a filmek. Ezt a világot, bármennyire is nehéz, de mostmár el kellene engedni. Szép volt, mindig itt lesz velünk. Mindig. De ezekkel a forgatókönyves dolgokkal nem ér el sokat. Lehet, hogy bevételt igen, hiszen minden rajongó megveszi, de egyre nagyobb lesz a tüske. Mert ha egy normális regényt ebből a világból már nem adnak ki, akkor ezeket a forgatókönyveket is hagyjuk már. Ez már tényleg csak arra van, hogy még több könyvet eladni, még egy kicsit megnyomni a sorozat népszerűségét. Amit sajnálok.

Alapvetően jó volt kicsit újra belekukkantani abba a világba, ami ennyire meghatározta gyerekek ezreinek az életét. Ahogy izgultunk Harry és Voldemort következő összecsapásán, úgy szurkoltunk Göthének is, hogy célba érjen: legyenek meg az elszökött állatai, és mindenkinek járjon a boldog befejezés. Ugyanakkor keserédes is, hiszen mindenki tudja, hogy ez már nem azért született, hogy a sorozatot gazdagítsák, hanem, hogy legyen még egy felkapottabb olvasmány. 
Olyan érzés, mint az utolsó darab egy nagyon finom sütiből: tudjuk, hogy szeretni fogjuk, hiszen eddig is ízlett, de ha ezt elfogyasztjuk, nem lesz már több, és nem tehetünk mást, csak emlékezhetünk arra, milyen is volt az első harapás belőle.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése