2017. szeptember 4., hétfő

Exkluzív interjú Szurovecz Kittivel


Az Athenaeum Kiadó jóvoltából nemrégen előolvashattam Szurovecz Kitti új könyvét, A sokszívűt. Olvasás közben rengeteg érzés fogalmazódott meg bennem, s a végére egy igen mély benyomást tett rám. A könyv témája a poliamoria, tehát az az irányultság, mikor az ember képes és akar egynél több partnerhez szerelemmel kötődni, velük párkapcsolatot fenntartani, és ezt partnerei tudtával és beleegyezésével teszi, részükre más partnerekkel kötendő kapcsolat szabadságát megadja. Számomra ez egyáltalán nem volt ismert dolog, így teljes kíváncsisággal nyitottam a könyv irányába. Miközben faltam a sorokat sok kérdés fogalmazódott meg bennem, amire Kitti készséggel válaszolt.
Szeretném neki még egyszer megköszönni a lehetőséget! 

Niitaa: Kedves Kitti, hogy érzed magad most, az utolsó billentyűleütés és a könyv leadása után?

Kitti: Egyrészt megkönnyebbültem, hogy leadtam a kiadónak és elindult a könyv a maga útján az olvasók felé, másrészt, főként a téma megosztó jellegéből adódóan nagyon izgatott vagyok a fogadtatás miatt.


Niitaa: Már a Hópelyhek a válladon témája sem volt mindennapi. Hogyan találtál rá a poliamoriára, s miért ezt a témakört választottad a következő regényed alapjául?

Kitti: Évekkel ezelőtt kerültem egyszer az életemben olyan helyzetbe, amikor két férfit szerettem egyszerre, és úgy éreztem, majd beleőrülök, hogy egyiküket el kell engednem. Hiszen monogám szemléletben éltem és élek azóta is, tehát az nem volt tartósan vállalható opció, hogy többen, mint ketten. Érzelmileg és minden egyéb módon nehezen keveredtem ki ebből a helyzetből, ami azért ott hagyta a lelkemen a foga nyomát. Aztán évekkel később rátaláltam a Marie Claire-ben egy riportra, ami a poliamoriáról, az etikus többszerelműségben élő emberekről szólt. Azonnal megértettem, miről van szó, hiszen a keserves tapasztalatomból kiindulva pontosan tudtam, hogyan éreznek ezek az emberek, és azonnal nagyon kíváncsi lettem rá, miként lehet így élni. Sokakkal beszélgettem erről, és maga a poliamoria felvetése olyan heves reakciókat váltott ki az emberekből, hogy úgy éreztem, erről a jelenségről okvetlen írnom kell.


Niitaa: Gondolom rengeteg kutatómunka előzte meg az írási folyamatot. Miként gyűjtöttél információt?

Kitti: Nagyon sokat segített nekem a Poliamoria Magyarország csoport, általuk találtam olyan párokra, családokra, akik szívesen meséltek nekem az életükről, már a gyakorlati részéről és a poliamoria lelki hátteréről is. Szerették volna, ha valaki végre hitelesen ír erről a párkapcsolati formáról, arról, mit is jelent valójában. Első blikkre ugyanis sokan tévesen a csoportszexszel vagy a nyitott házassággal azonosítják. Holott a poliamoria egyáltalán nem erről szól.


Niitaa: Körülbelül mennyi ideig tartott, míg megszületett A sokszívű?

Kitti: A kutatómunka közben is folyamatosan írtam, szóval szó szerint a főszereplőmmel, Annabellával együtt csodálkoztam rá erre a világra. Ez nagyon izgalmas volt, mert életemben először magam sem tudtam, hová is fut majd ki a könyv, a történet kilencven százalékánál sem tudtam még meghozni a döntést, mi legyen a vége. Ettől talán meglepő lehet a befejezés. Mindent összevetve hét hónapig dolgoztam a történeten.


Niitaa:Te magad hogyan vélekedsz a poliamoriáról? Esetleg Olivér véleményével értesz egyet? 
(Olivér, a könyvben szereplő pszichológus a következőképp gondolja: „– Szerintem alapvetően nincs poliamor vagy monoamor személyiség. Helyzetek vannak, amikor úgy alakul, hogy kettőt szeretünk. Az, hogy egyszer-kétszer ez megtörtént veled, még nem jelenti azt, hogy mindig is erre lesz igényed.” )

Kitti: Alapvetően egyetértek Olivér véleményével, mert a poliamorok világában is előfordul, hogy két ember úgy egymásba szeret, hogy évekig nem fér el a kapcsolatukban egy harmadik. Szerintem az a fontos, hogy amikor elkezdődik egy kapcsolat, az elején fektessük le a közös szabályokat, és azt is mondjuk el, ha van poliamor irányultságunk, mert akkor mindketten felelősen mehetünk bele a dologba, és később nem ér majd bennünket csalódás. A mélyen gyökeredző, belső identitásunkat, legyen az monogám vagy poliamor, megerőszakolni nem lehet. Szerencsés, ha két azonos identitású ember találkozik. A poliamoria akkor jó dolog, ha ez megvan, minden más esetben rengeteg szenvedést okoz a gyakorlóinak. Fontosnak tartom elmondani, senkinek nem akarom ledugni a torkán az etikus többszerelműséget, mert nem jobb ez semmivel, mint a monogám kapcsolatok, csak más, kevésbé ismert. Egy alternatív út, választás a boldogságra, amiről nagyon keveset tudunk.


Niitaa: Nagy visszhangot fog kelteni a műved. Nem tartasz a rosszindulatú kritikáktól?

Kitti: Persze, hogy tartok, de abban bízom, hogy az értelmes emberekkel érdemes vitatkozni, véleményeket ütköztetni, és előbb-utóbb konszenzusra jutunk. A többiekkel pedig szerintem nem érdemes foglalkozni. A munkámat vagy a személyemet ócsároló, személyeskedő, a könyvet olvasatlanul is lehúzó emberekre nem vagyok hajlandó az életerőmet pazarolni. Van az a helyzet, amikor meg kell nyomni a „bannolom” gombot, nem csak a közösségi oldalon, hanem a fejünkben is, különben rámegyünk a hülyékre, már bocsánat. Mindegy, hogy házi lekvárt főzünk vagy regényeket írunk, mindig lesznek olyanok, akiknek nem tudunk megfelelni. Egyszóval: jobb, ha nem is akarunk.


Niitaa: Igaz, hogy A sokszívű megjelenését is jelen pillanatban tűkön ülve várjuk, de van már esetleg újabb regény alapod? Esetleg már bele is kezdtél?

Kitti: Az őszt, úgy ahogy van, elviszi A sokszívű kampányidőszaka, könyvbemutatókra és író-olvasó találkozókra járok amellett, hogy napi nyolc órában még újságíró is vagyok a Meglepetés magazinnál. Ráadásul októberben kezdődik a Totth Benedekkel közös kreatív írás kurzusunk a Central Médiaakadémián, szóval nem fogok unatkozni. Vannak már ötleteim új könyvekre, de még nem tudom, melyiket fogom jövőre megvalósítani. Egy biztos: hogy a lélektani regények vonalán haladok tovább, mert ezt a műfajt nagyon szeretem. Olvasni és írni is.

Niitaa:Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítottál arra, hogy minden bennem felmerülő kérdést megválaszolj. Nos, akkor türelmetlenül várjuk tovább A sokszívű megjelenését, s sok sikert szeretnék kívánni a továbbiakban!

A könyvet a következő felületeken tudjátok előrendelni:
(kattintsatok a választott forgalmazóra:)


4 megjegyzés:

  1. Nagyon érdekes interjú lett! Az írónő is mennyire sokszínű!
    Gratulálok még egyszer az előolvasási felkéréshez! <3

    All the love xx
    Barby

    VálaszTörlés
  2. köszönöm drága*.*

    Igen, szerintem is nagyon érdekes interjúra sikeredett :))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett ez az interjú! Èrdekes, színes, közvetlen! :)
    Gratulálok! :-)

    VálaszTörlés