2018. január 8., hétfő

W. Bruce Cameron: Karácsonyi kutyavásár


Josh ​Michaels magányosan nyalogatja sebeit coloradói otthonában.

Ám életét feldúlja, amikor a szomszédja – legnagyobb megrökönyödésére –az ő nyakába varrja mindenórás kutyáját. Lucy melegbarna kutyaszeme azonban rögtön leveszi őt a lábáról, és , elhatározza, hogy mindent megtesz a kutyamamáért és imádnivalónak ígérkező kölykeiért.

Azelőtt sosem volt kutyája, ezért az állatmenhelyhez fordul segítségért. Megismerkedik Kerrivel, a gyönyörű és éles nyelvű állatbaráttal. Irányítása alatt Josh megtanulja, hogyan nevelje fel a kiskutyákat, hogy aztán örökbe adhassa őket a menhely Karácsonyi kutyavásárán. Mindeközben fülig beleszeret a lányba.

Azonban még annál is szerelmesebb lesz újdonsült, bundás családjába, akik váratlan boldogsággal aranyozzák be a napjait. Vajon képes lesz-e elszakadni imádott kiskutyáitól. Kerri és közte is feszültté válik a viszony; Josh nem akarja elveszíteni a lányt, ám nem tudja, hogyan hozhatná helyre a dolgokat.

Vajon igazán képes gyökerestől felforgatni az ember életét egy alomnyi karácsonyi meglepetés?

Ismeritek az első pillantásra szerelem érzést? Nekem ez könyvekkel kapcsolatban szokott előfordulni. Mondjuk, aminek a borítótervében nagy szerepet tölt be valamilyen állat - legyen az szinte bármi - jó eséllyel pályázik a polcomon egy helyre. Mivel a kutyák különösen közel állnak hozzám, így nem volt kérdéses, hogy W. Bruce Cameron legújabb kötete is a többi mellé fog kerülni. Már csak egy kérdés maradt: mikor. Nos, ezt egy nagyon imádni való barátnőm meg is oldotta, hiszen karácsonyra megkaptam tőle. Még egyszer köszönöm Gina!

A borítóterv, noha végtelenül egyszerű, attól függetlenül teljes mértékben kimeríti az egy nap elviselhető adagnyi cukisági faktort. Eszméletlen aranyos ez a pici husky bébi ebben a mikulás sapkában. A szép letisztult környezet pedig egyáltalán nem vonja el róla a figyelmet. Érezhető, hogy itt ténylegesen a kutyák lesznek a központi szerepben.  Ugyanakkor egy dolgot nem tudok megérteni: egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan kutyás könyv van, amin a borítóra választott delikvens megfelel a könyvbeli leírásnak. Mondjuk itt nincs akkora eltérés, mint mikor Cujo-t masztiffként ábrázolták, de azért na. Ha egy németjuhász - labrador keveréket veszünk alapul, akkor egy ilyesmiféle kerüljön már a címlapra is. Mivel itt sok kölyökről van szó, így nem volt annyira zavaró, de ha csak egy kutyus lett volna... na akkor nehéz elvonatkoztatni. Egy példa: ha a borítón van egy corgi, akkor biztos, hogy a történet olvasása közben végig arra asszociálok, hiába tudom, hogy mondjuk egy jugoszláv farkasölőről szól, s na... ez azért okozhat vicces helyzeteket. Mint mikor fel kell olvasni a képen látható színneveket, amik nem egyeznek meg a betűszínnel. Zavaros.

Szóval most, hogy kiengedtem egy adag frusztráltságot, nézzük meg közelebbről a fedőlap alatti részt is. A könyv hihetetlenül aranyosan indul el, rögvest belecsöppenünk a főszereplőnk minden napjaiba, s már egy dolgot meg is állapíthatunk: Cameron elhagyva az előző stílusát, miszerint a kutya szemszögéből van a történet, inkább az embert helyezi előtérbe, s az állat által kiváltott érzéseket, gondolatokat. Ez számomra nagyon pozitív töltettel bír, hiszen a kutyák egyszerű lények. Végtelen okosak, de egyszerűek, így sok ilyen szemszögből olvasott könyv egyhangúvá válhat, míg a másik oldalról mindig lehet újat mutatni.
Szóval megismerjük Josh-t, aki egy elég introvertált személyiség. Szinte elszigetelten él a hegyekben, otthonról dolgozik, s még telefonon sem lehet nagyon utolérni a térerő hiánya miatt. Hirtelen a nyakába szakad egy vemhes kutyus. Josh sosem tartott kutyát, így nem tudja, mit kezdjen vele. No, ez elég humoros helyzeteket generál. Több részletet is felolvastam a páromnak, mert annyira tetszett az elején ez a naiv írásstílus. Jó volt látni, mit össze nem kapálózik, hogy mindent jól csináljon.
A történet humoros vonala szinte végig megmarad. Apróbb - csepprőbb poénok szinte minden második oldalon találhatóak, származzon az egy karakter szájából, vagy egy fennálló helyzetből. De karácsonyra pont ez kell: egy olyan történet, amin nem kell az agyunkat túlpörgetni, hanem szimplán élvezettel lavírozva a sorok között, miközben pillecukros forró csokit kortyolgatunk, kikapcsolódjunk.
Tényleg egy végtelen egyszerű, rövid történetről beszélünk. Nincsenek hatalmas fordulatok, szívverést gyorsító izgalmak, mégis odaszögel a kanapéhoz, hiszen megadja a karácsonyi hangulat alapjait, illetve megléte esetén fokozza. Élvezet volt olvasni, ahogy a kiskutyák cseperednek. Persze, ahogy már azt Camerontól megszokhattuk, nem csak egy mulatságos, egydélutános történetet készített a nagyközönség számára, hanem egy olyat, aminek tanító jellege is van. A helyes kutyatartással kapcsolatban most is meghatározza az alappilléreket. Bemutatja emellett, hogy kölykökkel nem egyszerű az élet, sőt minél többen vannak, annál több dolog léphet fel. Nézzük is meg közelebbről, mire gondol a szerző...
A következő tézis megfogalmazásokat tettem olvasás közben:

1, Mindenkinek szüksége van egy állatra
Egy kutya, macska vagy csacsi hatalmas változást hoz bárkinek az életébe. Olyan dolgokat tanulhatunk az állatoktól, amikre önmagunktól, illetve kétlábú barátainktól nem. Megtanítják, mit jelent igazán boldognak lenni, s rávilágítanak arra is, hogy mindenben meg kell látni a jót. Számukra nem léteznek olyan problémák, amiket nem lehetne orvosolni, mondjuk egy jó kis sétával egy kis közös játékkal.

2, Egy állat jelenléte személyiségfejlesztő
Ha akarod, ha nem, ha egyszer lesz egy kutyád, amiről gondoskodnod kell (s nem a szüleidnek, hanem neked!) akkor megváltozol te magad is. A vele járó felelősség beleivódik a mindennapokba, s már sokszor nem azért fogod elvinni sétálni kedvencedet, mert muszáj, hanem mert te is várod a rutint. Emellett a közösségbe való beilleszkedést is elősegítheti.

3, Terápiás célzatra is tökéletes.
Egy kutya jóban-rosszban melletted van. Megérzi, ha szomorú vagy, mintha valami belső radaruk lenne, s hihetetlen, milyen ütembe próbálnak megvigasztalni. Szilveszterkor egy helyzet miatt eljátszottam, hogy szomorú vagyok, s mindjárt sírok. Csak játék volt az egész, mégis a két kutyus azonnal a nyakamba volt, s míg meg nem bizonyosodtak róla, hogy munkájukat elvégezték, a vészhelyzetet elhárították, újra jó kedvem van, addig el sem moccantak mellőlem, rólam.

4, A kiskutyák nagy felelősséggel járnak
A történetben lesz egy nagy halom kiskutya is, akik pontosan azokon a lépéseken mennek keresztül, mint a mi szőrös társaink. Ahogy elkezdenek cseperedni, felfedezik maguk körül a világot, s ez bizony a legtöbbször az ember számára nem mindig pozitív dolgokkal jár. Néhány szétrágott szőnyeg, bár felborított virág, kikapart kerítésalj és egyebek jellemzik a fejlődési folyamatot. Ezenkívül ott vannak a felmerülő költségek, például az oltások ára. Arra is kitér, hogy nem mindegy, mivel eteted az állataidat, hiszen nem mindegyik kutyaeledel szolgálja az egészséges táplálkozást.

5, Minden megváltozik, ha egyszer befogadsz egy négylábút
Az egész életedet fenekestül felforgatja, mégis ez a változás jó. Ez a változás kell. Csodálatos látni, hogyan változik meg az ember személyisége és rutinja attól, hogy van állandóan egy szőrös kunyerálógép a nyomában. A stresszes helyzetekben is jobban helyt áll, illetve hamarabb kiengedi a fáradt gőzt. Minden szempontból a kutyák tökéletes társak.

Ez a könyv egy csodálatos karácsonyi történetet foglal magába. Maga a sztori nem hoz váratlan csavarokat, nem fog a hajunk kiesni a fordulatoktól. Szinte egyértelmű, mire számíthatunk, de mégis... nem csak azért, mert kutyás könyv, hanem önmagában is egy gyönyörű alkotás. Vicces, könnyed, humoros, s szerfelett szórakoztató. 
Ugyanakkor, ha nem karácsonykor olvastam volna, nem hiszem, hogy ennyire elnéző lennék vele szemben. Ez az ünnep a szeretetről és a családról szól, így ha akartam volna, sem lettem volna képes felhúzni magam Josh néhány viselkedési formáján. Akármennyire is jókat mosolyogtam a legtöbb felmerülő szituációban rajta, hiszen minden szempontból egy kezdő kutyatulajdonos, de sokszor azért boncolgatta a tűréshatáraimat. Néhol kiábrándítóan buta tudott lenni. A karaktere túl egyszerűre sikeredett. Sokszor nem tudtam megérteni, miért gondolkodik úgy, ahogy az adott helyzetben, s miért nélkülöz mindenféle logikát. Értem, hogy ezzel a móddal tudott az író kitérni a fent említett dolgokra, de már csak egy lépés választott el tőle, hogy megorroljak Josh karakterére.
Ezen kívül, néhol túlságosan elszállt a fantáziája. A választott helyszín: eldugva a hegyek között, ahol még a térerő is ritkán látott vendég pont elég lett volna az alaptézisek megerősítéséhez. Nem kellett volna behozni különböző vadállatos gondolatokat és eseményeket a történetbe. Ezt a részt oly mértékben elrugaszkodottnak éreztem, hogy arra nem találok szavakat. Teljesen kizökkentett az olvasásból, csak úgy kirugdosott a lapok közül.
Összegében egy kellemes kikapcsolódás volt, s a kutyabolond énem számára, egyben egy kihagyhatatlan történet is. Megmelengette az ünnepek alatt a szívemet, s elősegítette a karácsonyi hangulatot. W. Burce Cameron tökéletesen ért a kutyák nyelvén, még ha az emberekén kevésbé is. Jöhet a többi kötete is! 



"-Hogy vagy? – veregette meg a kutya fejét bizonytalanul. Az dobolni kezdett a farkával a földön, szemét féliug lehunyta. Ez nagyjából le is fedte Josh ismereteit a kutyák viselkedéséről: ha simogatják őket, csóválják a farkukat."

"Miért nem szólt senki, hogy ilyen, ha az embernek kutyája van? Hogy attól fogva minden pillanatnak jelentősége lesz, hogy minden napból valahogy csak a legjobb emlékek maradnak?"

"(..) úgy tűnik, a kutyák már csak ilyenek: egy pillanat alatt megfeledkeznek a neheztelésről, elnéznek bármilyen sértést, hiszen annyival jobb érzés, ha mind barátok vagyunk!"



S végül egy saját ksézítésű Reader's Art:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése