2018. május 17., csütörtök

Katherine Arden: A ​medve és a csalogány


Gyilkos ​szél fúj a vad orosz vidéken, messze északon; nagyon rég nem volt ilyen fogcsikorgató hideg. A fák között suttogások, léptek zaja hallatszik. A medve ébredezik, egyre erősebb, és ha eltépi köteleit, talán senki sem állíthatja meg többé.

Vaszilisza zöld szemű, vadóc kislány, aki egy faház kemencéjének melegénél dadája régi időkről szóló meséire alszik el. Napközben lovagol, fára mászik, az erdőket járja; ott érzi igazán otthon magát, az állatok és növények között. De Vászja nem fiú, az a sorsa, hogy nővé érve gyermekeket szüljön és ellássa urát. A kislány már egészen fiatal kora óta tudja, hogy neki nem ezt írták meg, édesanyja nem ezért hozta a világra, mielőtt belehalt volna a szülésbe. Életével együtt különleges tudást adott a kislánynak, olyat, amely megváltoztathatja egész népe sorsát.

Katherine Arden első regénye az orosz mítoszok és népmesék varázslatos világába viszi az olvasót, ahol a csodák mindennaposak, a démonok és manók jelenléte megszokott, ahol ember és természet olyan összhangban élhet együtt, ahogy csak a legendákban lehetséges. 

 
A gyönyörű borítóterv mindenkit megragad. Nem lehet csak úgy elmenni mellette. A téli zord kép ellenére mégis az egész melegséget sugároz. A kis ház, mely kibírja a legnagyobb vihart is, s lágy fénnyel ragyogja be a környezetét. Ha messzebbről lett volna fotózva, lehet, baljósabb lenne, de így csak egy szeretetet sugárzó otthon. Pont így éreztem a könyvvel kapcsolatban is: még a legfagyosabb eseményeknél is melengette a lelkem.
A kifejezetten hangzatos, s nem a szokványos állatok jelennek meg benne. A medve és a csalogány is különlegesen hangzik, így kellő mennyiségű kíváncsiságot generál a leendő olvasóban. 
Az egész kompozíció szemet kápráztató. A fényes borító csak még inkább varázslatossá teszi, így adva mega könyv alaphangulatát. Mindezek ellenére még sem tartom jónak ezt a fajta lakkos felületet, mert borzasztó mód sérülékeny. Attól is megkarcolódik, hogy egy másik könyvet mellé teszünk. Rossz látni, hogy a legnagyobb vigyázás ellenére is fognak rajta keletkezni felszíni sérülések, amik mindig kitündökölnek, ha fény esik rá.

Teljesen véletlen találtam rá erre a kötetre. Épp, a nemsokára megjelenő könyvek listáját bújtam, mikor megakadt rajta a szemem. Gyorsan megmutattam egy kollégámnak is, mit tud róla, mert elég ígéretesnek tűnt. Kiderült, hogy ő már régóta várta, hogy valaki megvegye a jogait, s végre magyar nyelven is elérhető legyen. Mivel kifejezetten jó ízléssel bír, így még nagyobb kíváncsisággal fordultam a könyv felé.
Be kell vallanom, hogy az oroszokról és a szokásaikról vajmi keveset tudok. Az alapvető információkon kívül, ami minden emberbe be vannak táplálva, szinte egyáltalán nem többet. Nyitott szívvel álltam a kötethez. Úgy gondoltam, hogy ez egy remek lehetőség arra, hogy mégis lássam, milyen mentalitással bírnak, hogyan élnek, s miben hisznek. A könyv végére érve meg kellett állapítanom, hogy sokkal több orosz irodalmat kellene forgatnom. Élveztem a betekintés lehetőségét, csak úgy szívtam magamba az információkat. A medve és a csalogány egy nagyszerű szórakoztató irodalmi mű, de mellette, ha odafigyelünk, akkor tanulhatunk is belőle az orosz kultúráról.
A regény főszereplője Vaszilisza, egy fiatal lányka, aki egy vidéki családi házban született. Életét a családja és a gazdaság teszi ki: a kemence mellett foltozza az elszakadt ruhákat, mint minden fiatal lány, hogy a zord időben a legjobban védve legyenek a hideg ellen. Vaszilisza sosem volt olyan, mint a többi gyerek: kicsit csúnyácska, békaszerű termete sokkal inkább illett a természetbe, az erdőbe, mint a házba, a konyhába. Szívesen múlatta az időt az fák között vagy épp az istállóban. Emellett van egy különleges képessége is: látja azt, amit mások nem. A csejtrik, vagyis a házi szellemek nagyban befolyásolják a lakók életét, még ha a többség sosem találkozik velük.
Az orosz nép mondáiban gyakran szerepelnek ezek a lények. Nincs közöttük két hasonló. Mindegyik másért felelős és más területen él. Van, aki a kemencében bújik meg, más a folyót őrzi. Legfőbb feladatuk a védelem. Az, hogy ez az ember javát szolgálja-e, más kérdésre tartozik.
Vászocska számomra végig szimpatikus szereplő volt. Intelligens, okos lány, aki nem fél tenni azért, hogy újra béke honoljon a vidéken. Különcségében kicsit magamat is felfedezni véltem. Ő is szerette járni az udvart, elrejtőzni a szénapadláson, mint én. Emiatt hamar képes voltam azonosulni vele. Vasziliszával kapcsolatban kifejezetten szimpatizált, hogy a szerző nem emeli piedesztálra. Attól, hogy nagy szerepet szán neki, nem felejti el, hogy egy apró kislányról, majd egy kamasz lányról beszélünk. Sosem lépi túl a korlátait, csak pedzegeti, meddig viszi el a bátorság szárnya.
A medve és a csalogány szereplői mind jól megformált karakterek. Az író mindannyiuknak külön személyiséget alkotott, illetve családra, neveltetésre vonatkozóan azonos tulajdonságokat is belecsempészett a jellemrajzukba. Emellett figyelembe vette a származás és a hovatartozás kérdését is. Konsztantin, a nagyvárosi pópa például sosem tudta volna magát igazán jól érezni a zord vadonban. Ugyanakkor Pjotr-t sem tudnám elképzelni hosszú távon a hercegi kastélyban. Rámutat, hogy mindenkinek megvan a maga helye a világban, ahol szükség van rá és ahol boldog lehet.
A háttér egyben könnyed és szörnyű. A szereplőket nem kímélik a bajok: a hideg orosz mindenféle csapást mér rájuk, de semmi meglepetéssel nem jár elő a számukra, így tökéletesen fel tudnak készülni ezekre a helyzetekre. Furcsa volt látni, hogyan küzdenek a mindennapos életbemaradásért, s hogy a technikai segítségek nélkül mennyire összetartó a család. Fontos leckét ad arról, milyen erős is lehet, s hogy milyen erősnek kell lennie a családi köteléknek.
A történetvezetés lineárisan halad, szépen épülnek egymásra az elemek, míg el nem érkezünk a végső jelenethez. Mindennapos események jellemzik, amiket megfűszereztek egy kis varázslattal, s a misztikus köntösbe bújtatva minden új jelentést nyer. Teljesen beszippantott ez az újszerű, ám mégis szokványos világ. Szerettem olvasni. Szinte éreztem a bőrömön a szél érintését, s hallottam az est hangjait. A medve és a csalogány nem nevezhető rövid történetnek, mégis számomra kevés volt: több száz oldalon olvastam volna még tovább, hogyan alakul Vaszilisza sorsa, mi lesz a testvérekkel, Csalogánnyal a domojovval. Bár ne fogytak volna el a lapok, s a varázslatnak sose lett volna vége! De van egy jó hírem: egy sorozatról beszélünk, tehát eddig csak a jéghegy csúcsa volt az, amit láttunk. Csak győzzük kivárni a folytatást!

A könyv elolvasása után visszatértem a címhez, s be kell valljam, nem igazán értem, miért erre esett a választás. A medve egyértelmű, azzal nincs is gondom, viszont a csalogánnyal annál inkább. Azt hittem, hogy hogy ez a kis madárka utalás a főszereplőre, de ehelyett egy, csak a vége felé becsatlakozó mellékszereplő az. Tény, hogy hangzatos a neve, így a cím is dallamos és figyelemfelkeltő, de ez számomra nem elég: egy lényegtelen dolgot emeltek ki. Vagy több szerepet kellett volna adni a Csalogánynak, vagy mást kellett volna kiemelni a címbe. Minden logikát nélkülöz.
Az orosz irodalom egyik legerősebb jellegzetessége az orosz nevek. A számunkra ezek nem mindig könnyen megjegyezhetőek, kiejthetőek, ugyanakkor hozzájuk lehet szokni annyira, hogy az olvasási élményből ne vegyen el. Ugyanakkor ebben a könyvben annyi különféle becézést mondanak az egyes karakterekre, hogy még a regény közepén is néha elvesztettem, kihez szólnak épp. A főszereplőt legalább öt különböző névvel illetik és ez sok. Lehet, hogy ez is a népre jellemző tulajdonság, de ez ugyanúgy megvan a többi nemzetiségnél is, mégsem ültetik be ennyire erősen a regényekbe. Túlságosan zavaró tud lenni.
Lehet, hogy csak a túlzott rajongásomnak köszönhető, de úgy érzem, ebből sokkal többet is ki lehetett volna hozni. Olvasás közben egyszerűen csak elmerültem, viszont most, miután már pár napja letettem, s gondolkodom rajta, több ponton is megfigyeltem, hogy nem elég kiforrottak az események. A részletek hiánya most sokkal erősebben zavar, mint más könyvek esetében, hiszen így sokkal hamarabb elfogytak a lapok, mint, ahogy szükséges lett volna. Egy szép mesét kaptunk, de én egy kiforrott regényre vágytam.

A medve és a csalogány a legvarázslatosabb könyv, ami valaha megfordult a kezeim között. Imádtam azt a csodálatos, lágy mágiát, ami átlengte az egész történetet, s mint a téli szél felkapott, sodort magával. Minden olvasással töltött percet élveztem, sőt a vége felé már próbáltam inkább elnyújtani, hogy tovább tartson ez a csoda. Elérte, hogy lássam magam előtt a csejrtiket, s hogy elkezdjek én is a lakásunkban nyitottabb szemmel járni, hátha itt is él velünk egy-kettő, akikről eddig nem is tudtam. Ez megmagyarázná a rengeteg mosogatnivalót is, amit biztos, hogy nem mi termelünk. 
Csodálatos, meseszerű olvasmány, mely egy fantasztikus utazásra invitálja az olvasót a zord, orosz vidékekre, ahol csak a legbátrabbak élhetnek túl és ahol bármi megtörténhet, ha elég erőseb hiszünk benne. Azoknak a felnőtteknek kötelező olvasmány, akik még nem felejtettek el hinni a csodákban. Jó szívvel ajánlom ezt a kötetet, ha szeretnél egy kis szivárványszínű napfényt csempészni a szürke hétköznapokba, s ha nem riadsz meg pár furcsa lénytől, ijesztő teremtménytől.



"Csak a mesebeli hercegek vesznek feleségül békalányt. Akik tudnak varázsolni, és parancsszóra szépségessé válnak. Attól tartok, értem nem jön el a herceg, Aljoska."

"Még a mesebeli hajadonok története sem ér mindig boldog véget."

"– Nem kedvelem a félig-meddig válaszokat. 
– Akkor ne tegyél fel félig-meddig kérdéseket – felelte a férfi váratlanul vonzó mosollyal."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése