2017. január 5., csütörtök

Ka Hancock: Üvegszilánkon táncolni

"– Lucy, minden házasság tánchoz hasonló; időnként bonyolult, máskor csodás, ám az idő túlnyomó részében igencsak eseménytelen. Mickey-vel viszont lesznek idők, amikor üvegszilánkon táncoltok majd. Fájni fog. Két lehetőséged van: vagy elmenekülsz ez elől a fájdalom elől, vagy szorosan összekapaszkodtok, és együtt táncoltok át a következő biztos helyre. "

Sírtam. Zokogtam. Összetörtem. Hiába lett vége a történetnek, hiába tettem le a könyvet. Legalább fél órán keresztül csak ültem és csendben folytak a könnyeim. Némán és megállíthatatlanul. Párom ekkor ért haza. Nem szólt ő sem semmit, csak odaült mellém, a fejem a mellkasára húzta és szorosan ölelve támogatott, míg teljesen meg nem nyugodtam. 

Lucy és Mickey története nem hétköznapi. Ugyanakkor teljesen életszerű. Bárki járhat bármelyikük cipőjében. Nagyon kevesen vannak, akik elfogadnának társul egy bipoláris személyiségzavarral született embert, vagy olyat, akiben nagy eséllyel rákos sejtek fognak burjánzani, mielőtt véghez vinne mindent, amit szeretne.

A könyv összes karaktere a szívemhez nőtt, az utolsó szomszédig. Sokan mondják,akik a könyvet olvasták, hogy nem lehet mindenki ilyen kedves, ez egy túlrealizált kép. Szerintem nem. Kisebb városokban, falukban igenis még jelen van ez a fajta összetartás. Vannak még olyan helyek, ahol az emberség fontos része az ottan élők jellemének. Akik ismerik a szomszédukat és segítenek nekik, ha bármilyen bajuk adódna. Én is ilyen közösségben nőttem fel. Gyakran előbb tudták, mit csináltam, mint, hogy én magam megtettem volna. Ennyire jól ismer ott mindenki, mindenkit. Szóval igen, a karakterek jól megformáltak, de nem tökéletesek. Mindenkinek megvan a saját élete, a saját gondjai. Mindegyik ház más történet, más és más gonddal és tragédiával. A mi sztorink csak egy a sok közül.


Ez a történet több fontos dologra is felhívja az olvasó figyelmét. Az első a testvéri szeretet. Akinek vannak testvérei, tudják, hogy ez nem olyan egyszerű, mint amennyire első hallásra tűnik. Legtöbbször pont a saját családtagjaink azok, akik az őrületbe kergetnek. S miért? Mert ők nem azt mondják, amit hallani szeretnénk, hanem amit hallanunk kell. Ugyanakkor az ember a testvérére mindig számíthat, akármilyen is a viszonyuk. A könyv olvasása közben többször is megálltam és megköszöntem mindennek, hogy nekem több testvérem is van, akiket szeretek és akik viszont szeretnek. Akikre mindig számíthatok és akik számíthatnak rám a bajban. 
A második tanulság a szerelem ereje. A szerelem nem ismer lehetetlent. Amikor két ember között létrejön a kémia, ott már mellékessé válnak a problémák. Hisz azok azért vannak, hogy megoldják őket. Mert ketten együtt erősek és képesek áthidalni a gondokat, legyenek azok bármily nagyok. Lucy és Mic is ezt teszi. Pedig az élet által osztott lapok nem éppen a könyebb kategóriába tartoznak. De mégis az egymáshoz fűződő érzéseik miatt képesek túljutni mindenen. 
S végül segít a feldolgozási fázisban. Ez a történet nem egy tündérmese. Tejese valójában bemutatja egy betegség lefolyásának fázisait. Egészen odáig, míg az egyedül maradt fél meg nem találja a talpa alatt a padlót, s a zuhanása véget ér. A főszereplőkkel együtt járjuk meg a poklot, majd érezzük meg magunk alatt földet, s darabjainkat, szilánkjainkat összeszedve felállunk.

Az események sorozatában nincs semmi meglepő. A fülszöveg elolvasása után pontosan tudtam, hogy és miként fog benne történni. Egyértelművé válik minden. Sőt, a történt közepén is már megtudjuk, mi lesz a vége. De ez nem rontja el az egészet. Nem. Ennél a könyvnél az ember nem a meglepetéseket várja. Ka Hancock szépen lassan előkészíti a dolgokat, felvértezve az olvasó szívét a végkimenetelre. De mindhiába, attól még darabjaira hullik. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor kötéllel a lábadon leugrasz egy magaslati pontról. Bungee jumping. Tudod, hogy egyenes lefelé fogsz haladni. Tudod, hogy gyors lesz és azt is, hogy a végén visszaránt a kötél. Mégis amikor megtörténik a gondolataid ezer szilánkra hullanak szét és kell egy kis idő, mire összeszeded magad. Ahogy elrugaszkodsz már nem lehet visszafordítani, megállíthatatlanul hasítasz a levegőben és csüng a semmiben, míg át nem élted az egészet. 

Összességében egy gyönyörű történetet tartottam a kezemben. Szerettem volna olvasni, de lelkileg képtelen voltam haladni vele sokszor. Mélyen megérintett. Többször is megkönnyeztem a történetet. Volt, ahol a szívem megszakadt, átéreztem a teljes veszteség súlyát. A legvégére összerakta a széthullott darabjaimat és adott hozzá ragasztót is. De nekem kell újra összeraknom, hogy folytathassam az életemet tovább. Megváltoztat. Átértékeli a kapcsolataidat, a dolgokhoz való hozzáállásodat. Jobbá, többé tesz. De ezért nagy árat kell fizetni. A kérdés az: Készen állsz Lucy és Mickey szívszaggató történetére?

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

Hogy maradhat minden változatlan, amikor az elképzelhetetlen mindent megváltoztatott?

Amikor találkoztam vele, azonnal felismertem, hogy megtaláltam valamit, amiről még csak nem is tudtam, hogy keresem.

Tényleg csodaszámba megy, ha megtaláljuk a másik felünket-…-azt az egyetlen személyt, aki teljessé teszi az életünket, jóban és rosszban is egyaránt.

Megtanultam már, hogy a valóság sokkal kegyetlenebb az őrületnél. Mert az őrület orvossággal kezelhető, elfojtható, csillapítható.

A mosolyod a szivárványom. A nevetésed az otthonom, az érintésed a mennyországom…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése