2017. december 2., szombat

1. Nyereményjáték Eredményhirdetés

Kedveskéim!

Immár véget is ért az első blogszületésnapi nyeremányjáték.
Köszönöm, hogy ennyien játszottatok velem.
Mielőtt elárulnám a nyertes nevét, nézzük is, milyen válaszokat kaptam tőletek:

A játékosok nagy része számára már nem volt ismeretlen a nevem. Nagyon kevesen válaszoltátok azt, hogy még nem olvastatok az én buzdításomra el semmit. Ezen bevallom, nagyon meglepődtem, s nagyon megmelengette a szívemet. Gondoltam, hogy egy-két címet fogok kapni, de hogy ennyit!

Imádlak benneteket!

Egyetlen egy érdekes választ kaptam, amit nem tudtam hova tenni: egyikőtök a Zárt ajtók mögött című könyvet olvasta el az én értékelésem után, mely azért volt érdekes, mert éppen aznap kezdtem el azt a könyvet, így még én magam sem tudtam, mit gondolok róla. Ezt annyira nem értettem, hiszen, mint meg is jegyeztem, őszinte válaszokat vártam. Vagy valakivel összekevert. :)

Többen is magyar írók műveit adtátok meg válaszul, főként R. Kelényi Angelika, Anne L. Green és Szurovecz Kitti munkásságának kiemelésével. Ez volt talán a legkellemesebb tapasztalatom a játék során, hiszen egy célomat ezek szerint már elértem: a magyar közönség számára előtérbe helyezni a hazai kortárs írók munkásságát!

Köszönöm az ő nevükben is!

De nem is húzom tovább az időt....

A nyertes nevét a dobozban találjátok, aki nem más, mint........

Virág Anna

Szívből gratulálok! Te nyerted meg Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök című művét! S örülök, hogy kicsit felkelthettem az érdeklődésedet Szurovecz Kitti irányába. :3

A többiek pedig ne csüggedjenek, hiszen a második forduló tart még, melynél a nyeremény nem más, mint egy Harry Potter és az elátkozott gyermek példány!


Illetve ha facebookon a szavazás lejárta előtt összejön a 700 kedvelés, akkor még egy köynvet kisorsolok.


Mindenkinek sok szerencsét a továbbiakban is!

a Rafflecopter giveaway

1 megjegyzés: