2018. augusztus 12., vasárnap

Cate Woods: Bárcsak ​ismernélek


Percy ​James átlagos harmincas lány, aki eddigi életét parkolópályán töltötte. Várt az álommunkára, a vékonyabb bokára és a nullánál kicsivel több romantikára. Derült égből villámcsapásként éri, amikor megkeresi az elegáns EROS TECH, a világ legmodernebb társkereső szolgáltatása. Az EROS TECH a Föld összes országában megfigyeli az emberek mobilhasználati szokásait, és az adatok csúcs technológiás elemzése után felkutatja ügyfelei számára az igazi lelki társat. Láss csodát, Percy James telitalálatként jön ki egy dúsgazdag kliens részére. De van egy kis probléma: Percy épp együtt él egy hapsival.

Az Amazon 2017-ben az egyik legjobb első könyves szerzőnek választotta Cate Woods írónőt. Fergeteges humorú regénye minden reklám nélkül egyre feljebb kúszott a listán, és végül hatalmas siker lett. Sophie Kinsella, Milly Johnson és Helen Fielding utódjaként emlegetik, de azzal a különbséggel, hogy náluk Cate Woods könyve jóval modernebb.


Cate Woods első könyves szerző, de már sok ország számára elérhetővé vált, saját nyelven, Bárcsak ismernélek című bemutató alkotása. Az Amazon oldalán elnyerte a "Legjobb első könyves szerző" díjat is. Hazánkba a Lettero kiadó hozta el. A kiadó munkásságára a női regények jellemzőek, melyek két nagy kategóriára bonthatóak: thriller és romantikus. Ezen könyv az utóbbiba tartozik. Az eddigi tapasztalataimból kiindulva egy szórakoztató, komoly témákat nem érintő, humoros regényt vártam. Minden előzetes olvasás nélkül úgy éreztem, hogy a főszereplő 30 körüli nő lesz, s úgy néz ki, a megérzéseim helyesnek bizonyultak. Ezek után úgy gondoltam, kicsit félrerakom, s majd csak a nyaralásra viszem magammal. Olyan tipikus vízparton olvasandó regénynek éreztem. Így, visszatérve a hétköznapok szürkeségébe úgy érzem, jó döntést hoztam.


Minden évben részt veszünk egy egyhetes nyaraláson, a Balaton környékén. Ez egy pár éve már hagyománnyá nőtte ki magát. Erre az időre mindig csomagolok magamnak kellő olvasmány mennyiséget, hiszen a forró órákban, az árnyékban meghúzódva kellemes dolog elveszni egy másik világban. Idén a választásom Gaura Ágnes Túlontúl, Rose Tremain Gustav-szonáta és Cate Woods Bárcsak ismernélek! könyvére esett a választásom. Könnyed olvasmányokra vágytam, ám különböző összetételűre, ezért is kerülhetett be a repertoárba egy urban fantasy, egy kult szépirodalom és egy könnyed romantikus.
A Bárcsak ismernélek! című kötetet hagytam az utolsó napokra. A nyaralás elején mindig mozgékonyabbak vagyunk, járjuk a múzeumokat, rójuk az utcákat. Ezzel szemben az utolsó napokban élvezzük a nap melegét, a víz hűsítő erejét és próbálunk egy kis színt magunkra szedni, de közben érezzük, hogy lassan a végére érünk a pihenésnek. Ezzel a könyvvel próbáltam tovább fenntartani a  nyaralási élményt, s sikerült is. Elfeledtette velem, hogy hamarosan vissza fogok kerülni a hétköznapok mókuskerekébe, s még adott pár nyugodt órát, amire szükségem volt.
Cate Woods kezdő író, ám ez a nyelvezeten egyáltalán nem köszön vissza, ami hatalmas megkönnyebbüléssel töltött el. Szépen fogalmaz, ám mellette fiatalosan is, így pontosan jó arányba vegyül a szleng és a tartalmi megkövetelés. A könyv egy nagyon humoros szituációval indít - mely csak a nők körében maradhat osztatlan sikert. A főszereplőnk, Percy éppen úton van egy állásinterjúra, s próbálja elütni a menetidőt egy kis online vásárlással. Közben fény derül a nevére is, ami már maga a komédia központi eleme. Szerencsétlen nőnek hosszú, egyedi neve van, ami nem válik előnyére. Megtudjuk azt is, honnan ered, miért pont erre esett a szülők választása, s ezzel ki is csak belőlünk a szerző már egy kis kuncogást. Egyszerűen annyira nevetséges a helyzet, hogy még sajnálni is elfelejtjük. Szóval haladunk egy nagyreményű interjú felé, ahol minden jól alakul, egészen addig, míg Percy nem kezd el hazudozni a szuper életéről. S itt álljunk is meg egy percre. A mostani viszonylatban igenis nehéz munkát találni, váltani. Nehezen lehet egy jó lehetőséget megkaparintani, s nagyon sok múlik azon, mit írunk az önéletrajzunkba. Amikor én állást kerestem, nekem is rengetegen mondták, hogy írjak bele a valóságtól elrugaszkodottabb dolgokat is, hiszen úgy sem fognak utána járni a cégek, hogy valóban rendelkezem-e az adott képességgel. Kitartottam, maradt az igazságnál, a személyes interjúkon is, így most lett egy szuper állásom, ahol nem várnak el tőlem olyan dolgokat, amiket képtelen lennék teljesíteni, csak mert szerepelt az önéletrajzomba. Viszonylag kevés regényben van szó sikertelen álláskeresésről, pedig ez egy olyan téma, amiben lenne potenciál bármilyen megközelítésből. Cate Woods a humoros oldalát választotta, s eltúlzott gesztusokkal ejtette pofára a főszereplőjét, aki nem tört le, mint a bili füle, hanem ment tovább előre. Mint megfigyelő, nagyon jókat derültem a komikus helyzeteken, s élvezet volt látni, hogy más is ugyanúgy megküzd a felnőtt élet apropóival, mint jómagam.
A főhősünk, Percy egy harmincas nő, aki arra halad, amerre a szél sodorja. Van munkája, ahol megbecsülik, panasza sem lehet rá, ám nem tartogat neki elég kihívást. Van egy párja, aki maga a tökély, ő mégsem érzi magát teljes kényelemben mellette. Éli a mindennapjait, s belesüppedt az eddig megteremtett kényelembe. Ekkor jön Theresa LeFlevre és felkavarja az állóvizet. Azt mondja, hogy megtalálta Percy lelki társát egy új, még nem szabadalmaztatott technológiával, s felajánlja, hogy összehoz vele egy találkozót. Vajon miként változtatja meg ez Percy életét?
Egy könnyed nyári olvasmányról beszélünk, mégis lényeges gondolatokat fogalmaz meg. Nagyon szeretem a romantikus történeteket, de sokkal jobban tetszenek azok a verziók, mikor hiba csúszik a számításba, s mégsem olyan szép és jó minden, mint ahogy az a tündérmesékben szokott lenni. Szerintem a hibák megszépítik a történetet. Ezt úgy értem, hogyha minden úgy történik, ahogy a nagy könyvben meg van írva, akkor azt a könyvet nem úgy fogom letenni, hogy ez bárkivel megtörténhet, s érdemes mindenkinek várni az igazi boldogságra, hanem úgy, hogy "szép-szép, de kár, hogy csak mese". S nem mindenki illik össze. Nem kell minden könyvben kijátszani a megcsalásos kártyát, hogy egy pár szét tudjon menni. Lehet ezt más keretek között is intézni, s ezt az írónő nagyon jól megragadta. Adam lehet, hogy tökéletes srác, kívánni sem lehetne jobbat, de felmerül a kérdés: kinek a legjobb? Percy folyamatosan bizonytalan a kapcsolatával, sőt még önmagával kapcsolatban is, tehát valamin változtatnia kell ahhoz, hogy végre a saját útját tudja járni. Lehet elég neki megváltozni, de lehet, hogy eg új kapcsolat lehetősége kell ehhez. 
A könyvben emellett felmerül a technika hatása a mindennapjainkra. Lényegesen beépült már a napi rutinba a telefon -és az internethasználat, ami alapvetően nem egy rossz dolog, hisz sok helyzetben megkönnyíti az életünket, ám vannak hátulütői. Ha van egy kis jártasságunk az informatikában, s kellő hozzáférésünk, akkor nagyon sok mindent megtudhatunk másról a legkisebb erőfeszítések nélkül. Az Eros Tech alapja, hogy a világ összes internethasználójáról adatokat gyűjtenek be: miket néz meg, mire keres rá, mi alapján rangsorol, hol van regisztrálva, s minden egyéb nyom, amit az internetes világban hagyott maga után. Aláírom, az alapötlet nagyon jó lett volna, de sajnos a maga valóságában ez így nem működőképes. Ez a cég, ha a való világban létezne, olyan milliárdos pereket kapna, hogy csak úgy köhögne végelgyengülésében. Az alapvető emberi jogok, a személyes információk mind semmibe vannak véve. Csak gondoljunk a mostanában nagy port kavaró GDPR botrányra! Sajnáltam, hogy az írónő ilyen szempontból elég butácskának bizonyult, mert elvesztette ezzel a könyv hitelességét, hiszen ez minden alapja, de tudjátok mit? Nyaraláson voltam, kikapcsolódásra vágytam, könnyed történetre, így ezt a problémát elengedtem. Úgy döntöttem, élvezni akarom azt, ami hátra van, mind a pihenésből, mind a könyvből, így nem foglalkoztam vele. Továbbolvastam, egy vállrándítás keretében.
A könyvben ezen kívül felmerül egy LMBTQ téma is, mely kifejezetten üdítőleg hatott rám. A legtöbb "különc" történet meleg férfiakról szól. Egyetlen egy könyvcímet tudok csak mondani, ahol a leszbikusság kerül előtérbe, pedig erről is ugyanolyan fontos beszélni. Pontosan ugyanolyan fontosak a nők ebben a tekintetben is, mint a férfiak. Vajon miért vannak hátrányban a könyvpiacon? Szóval bizonyos személyek esetén felmerül, hogy vajon hajlamot tekintve hetero-, bi -vagy homoszexuálisak. Láttam, hogy van, aki sérelmezi, hogy ez a kérdés nem fiatalként kerül elő, hanem egy már tapasztalattal rendelkező nő esetében. Én azt mondom, hogy ez egyáltalán nem meglepő. Van egy lány, aki a megszokott életét éli, s vágyik valamire, amit még ő maga sem tud megfogalmazni, konkrétan mi is lehet. Ekkor több oldalról felmerül, hogy lehet egyszerűen nem a megfelelő (nemű) emberrel van? Nem csoda, hogy elgondolkodik rajta, sőt utána is jár a témának! Szerintem ez a téma is nagyon jól lett tálalva, teljesen befogadható, s gondolatokat ébresztő.

Úgy érzem, én megismertem az írónő világát, s meg kell, mondjam, tetszik, amit ott láttam. Első regényhez képest igazán remekül sikerült. Képes vagyok elnézni, hogy rossz alapokon nyugszik, mert azon kívül, hogy az Eros Tech a valóságban semmiféleképp nem létezhetne személyiségvédelmi okokból, igazán reálisnak mondható. Vannak emberek, akik csodálatosak, de nem hozzánk illő, bárhogy is szeretnénk. Léteznek olyanok, akikkel teljesen összhangban vagyunk, mégis akadnak akadályok, amiken nem lehet csak úgy átlépni. A Bárcsak ismernélek! című kötet rámutat, hogy meg kell találnunk a nagyvilágban a mi helyünket, mely sokszor meglepő tapasztalatokhoz vezet, de minden megszerzett ismeret hozzájárul ahhoz, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz. Kitűnő szórakozást nyújt nyáron, egy napernyő alatt elterülve, vagy épp a medence szélén olvasva. Cate Woods könyvét nem kell igazán komolyan venni. A célja a szórakoztatás, nem pedig az okítás. Rávilágít fontosabb dolgokra is, amik kiváló beszélgetéstémát nyújthatnak, de elsősorban mindössze pár kellemes órányi kikapcsolódásra szolgál. Az én céljaimnak tökéletesen megfelelt, így pozitív élménnyel zártam le ezt a kötetet is.





Kiadó: Lettero Kiadó
Megjelenés ideje: 2018. május 23.
Terjedelem: 392 oldal

A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése